8+1 dolog, amit jó lett volna tudni kezdő vállalkozóként

8+1 dolog, amit jó lett volna tudni kezdő vállalkozóként

Jóval azelőtt kezdtem el foglalkozni a vállalkozás miértjeivel és hogyanjaival, mielőtt ténylegesen elkezdtem volna csinálni is. Így a tanulással eltöltött idővel együtt nagyjából három év tapasztalatát összegzem most nektek – a teljesség igénye nélkül. Ebből egy évig majdnem az összes szabadidőmet az ezzel kapcsolatos információk kutatásával, olvasással, podcastok hallgatásával és tanulással töltöttem. Aztán belevetettem magam a tényleges vállalkozásba, és sorra jöttek a meglepetések, kihívások, amire elméletben hiába próbáltam volna felkészülni.

Félreértés ne essék: tapasztalatból mondom, hogy nagyon fontos, hogy legyen elméleti tudásunk a szakmánkat érintő kérdésekről. Most elsősorban nem arra gondolok, hogy grafikusként tudd, hogy mi az, hogy vektoros formátum (bár tény, hogy az sem árt), inkább az üzleti részére. Óriási előnyt adott, hogy folyamatosan figyeltem, hogy a már dolgozó grafikusok, videóvágók milyen problémákkal szembesülnek a munkájuk során – nem fizető kliensek, többször visszadobott tervek, a munka és magánélet összefolyása stb. -, mert sok mindenbe már úgy tudtam belekezdeni, hogy ezeket a tényezőket belekalkuláltam. Mégis sokszor eszembe jut, hogy hol tarthatnék most, ha csak egy kicsit előbb kezdek bele a tényleges vállalkozásba.

Fontos emlékeztető, hogy ezzel a blogposzttal nem célom „megmondani a tutit”, és vigyáznék is azokkal, akik egy mindenre ráhúzható sikerreceptet akarnak nektek eladni. Ugyanis minden életút, pláne vállalkozói út teljesen különböző, és a sajátunkat nekünk kell kitapasztalni. Viszont annak idején, amikor elkezdtem érdeklődni a téma iránt, ölni tudtam volna azért, ha találok valakit, aki őszintén megosztja a tapasztalatait, és nem csak a sikereiről beszél. Itt az összes vállalkozás témáját érintő blogposztnak ez a célja.

Jöjjenek tehát azok a dolgok, amiket jó lett volna tudni kezdő vállalkozóként.

1. Soha nem állsz teljesen készen arra, amit csinálni szeretnél

Elcsépeltnek tűnhet egyből ezzel kezdeni, de ha maximalista vagy, akkor ezt a mondatot most azonnal írd fel egy jól látható helyre. Nincs olyan, hogy 100%-ig készen állsz elkezdeni megvalósítani a terveidet. Tapasztalatot csak kísérletezéssel lehet szerezni, amit egyszerűen nem lehet megspórolni – és nem is érdemes, mert fantasztikus dolog látni, hogy hétről hétre mennyit fejlődik az ember. Nem fogsz tudni mindenre felkészülni (hidd el, én megpróbáltam), és rengeteg problémával csak a gyakorlatban fogsz szembesülni. Ráadásul, az első próbálkozásaink akkor is bénácskák lehetnek, ha egyébként ott van az elmélet a fejünkben. Minél hamarabb túlesel ezen, annál hamarabb lesznek a munkáid olyanok, amikkel (nagyrészt) elégedett vagy. Szóval ne halogass, vágj bele, a többit majd útközben megtanulod.

2. Rengeteg hibát fogsz elkövetni…

…és ez teljesen rendben van. A hibák több tapasztalatot adnak, mint a sikerélmények. Le kell vonni belőlük a következtetést, és legközelebb másképp csinálni. Rengeteget segít, ha eldöntjük, hogy nem arra koncentálunk, hogy mit rontottunk el, hanem arra, hogy hogyan tudjuk megoldani. Mert ha valamit megtanultam az évek alatt, az az, hogy mindenre van megoldás, csak keresni kell.

3. A vállalkozásnak több olyan része is van, amit nem fogsz szeretni

Sokan azt gondolják, hogy én grafikusként mást sem csinálok, mint kreatív energiáktól telve tervezgetek az Illustratorban, pedig a munkámnak csak egy kis része a tényleges tervezés. Egy vállalkozás működéséhez rengeteg olyan feladat társul, amit nem feltétlenül élvez az ember. A számlázás, a kiadások-bevételek vezetése, a könyvelővel való kapcsolattartás, az adók befizetése mind a csomag része, nem beszélve a folyamatos online jelenlét biztosításáról vagy a marketingről stb. Mindenkinek van „mumusa”, egy olyan dolog, amit szeret az utolsó helyre tologatni, de ha rám hallgattok, kezdjétek a napot az utálom feladattal. A legjobb érzés elsőre letudni, és a nap többi részében azzal foglalkozni, amit szeretünk, anélkül, hogy a sarokból kacsintgatna ránk a szörny.

4. Ne dolgozz ingyen

Tényleg ne. Sőt, túlságosan olcsón se. Vannak olyan nagyon ritka helyzetek az életben, amikor megéri valami miatt ingyen dolgozni, de a legtöbb esetben nem erről van szó. Ha valaki ingyen várja el tőled a munkát, akkor nem tisztel sem téged, sem az idődet (vagy csak nem érti, hogy miből élsz). Főleg a kreatív munkáknál nagyon nehéz ez, mert laikusok számára egy szinte megfoghatatlan dologért kérsz el jó sok pénzt, de erre is van megoldás. Én hiszek az edukációban és abban, hogy folyamatosan beszélnünk kell arról, mi miért kerül ennyibe. Persze nem a „bocs hogy élek és hogy ezt ki kell fizetned” felhanggal, inkább úgy, hogy következetesen és átláthatóan kommunikálunk arról, mit is kapnak tőlünk az ügyfelek a pénzükért, milyen hatása lesz az üzletükre vagy az életükre annak, ha velünk dolgoznak. Aki pedig ezt sem érti meg, azzal hidd el, hogy jobb, hogy nem dolgozol együtt.

5. Rengeteg olyan dolgot fogsz csinálni, aminek nincs azonnal látható eredménye

Sőt, egy induló vállalkozásnál szinte minden lépés a hosszútávú célt szolgálja, amiből előfordulhat, hogy akár hónapokig nem látsz semmit. Ez az egyik legnehezebb lecke, főleg, hogy hozzá vagyunk szokva az azonnali eredményekhez – vagy legalábbis elvárjuk őket -, és nem szeretünk olyan dolgokba invesztálni, amiből nem kapunk azonnal vissza. Én például tudom, hogy ennek a blognak az elkezdése vagy a termékek gyártása az Etsy boltba nem instant hoz majd eredményt vagy bevételt. Hosszútávon viszont mindkettő megtérül.

Pro tipp: ültess fűszernövényt az ablakpárkányra. Furcsán hangzik, de az pont egy olyan műfaj, ami türelemre tanít, ugyanis jó pár napig csak öntözöd a földet, és nem történik semmi. Annál nagyobb lesz az örömöd, amikor 1-2 hét elteltével kidugja a fejét az első kis hajtás. A vállalkozást is valahogy így kell elképzelni. Azok, akiket most sikeresnek látsz, nem egy éjszaka alatt váltak azzá.

6. Nem tudsz mindent egyedül megcsinálni

Ha minden, a vállalkozáshoz csak közvetve kapcsolódó dolgot ki akarsz tanulni, akkor könnyen ott találhatod magad, hogy ahelyett, hogy pénzt keresnél abból, amit szeretsz csinálni, egy mérlegképes könyvelő OKJ-n üldögélsz. (Kérlek, soha ne könyveljetek magatoknak – kivéve persze, ha könyvelők vagyok.) Nagyon sok mindent meg lehet tanulni kis erőfeszítéssel is – például számlázni nem nagy ördöngösség -, de egy ponton túl fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy nem kifizetődőbb-e kiszervezni egyes feladatokat. Vállalkozóként az időd a legnagyobb érték, amivel rendelkezel. Nagyon nem mindegy, hogy valami olyannal töltöd-e el, amit egyébként más is megcsinálhatna – valószínűleg jobban mint te. Ha az anyagi oldaláról közelíted meg, simán lehet, hogy több pénz költenél el a szakmádhoz szorosan nem kapcsolódó továbbképzésekre, mintha kifizetnéd valakinek a segítségét. Vagy akár pénzt is kereshetnél ahelyett, hogy a Youtube-ról próbálnád meg megtanulni a videóvágást. 😉

7. Muszáj kitenned magad a nagyközönség elé, ha ügyfeleket szeretnél

Az eddig felsoroltak közül számomra ez az egyik legnagyobb kihívás. Lehet „titokban” vállalkozni, csak nem érdemes. Tudom, hogy ez nehéz ügy, főleg akkor, ha valami olyat csinálsz, amit nagyon szeretsz. Teljesen természetes, hogy meg akarod óvni magadat és a művedet az esetleges kritikától. Közétenni, hogy mivel foglalkozol, kiszolgáltatottá tesz. Ha viszont nem vagy szem előtt, akkor senki nem fog tudni rólad vagy arról, amit csinálsz. Próbálj úgy hozzáállni, hogy az, amivel foglalkozol, más embereknek hasznos lehet vagy hiányzik az életéből. Nem arról van szó, hogy nyomatod magad ezerrel boldog boldogtalannak teljesen céltalanul, hanem hogy jelzed, hogy meg tudod oldani a problémájukat.

Pro tipp: ahányszor olyan felületen osztok meg valamit a vállalkozással kapcsolatban, ahol sokan láthatják, mindig úgy intézem, hogy a megosztás utáni egy-két órában ne legyek gép/telefonközelben (általában mozizás előttre időzítem ezeket az eseményeket, ha tudom). Ez azért vált be nekem, mert így nem tudok 5 percenként a telefonomra nézni, hogy vajon milyen reakciókat kaptam, és nem azzal vagyok elfoglalva, hogy izguljak.

8. A pihenést nem lehet megspórolni

És nem is érdemes. A pihenés létszükséglet, nem pedig jutalom. Ha nem pihensz, akkor nincs miből visszatöltődnöd, ami rövid úton vezet kiégéshez. (A kiégés egyáltalán nem játék, nem érdemes kipróbálni.) A pihenőidőt vedd legalább olyan komolyan, mint a munkaidőt. Írd fel a naptáradba, tedd rá a teendőlistádra, és akkor is tedd félre a munkát a megadott időpontban, ha nem érzed azt, hogy összeesel a fáradtságtól. Már rövidtávon hatékonyabbá tesz, ha rendszeresen kikapcsolódsz.

+1. Lesznek napok, amikor semmi nem sikerül

De ez nem jelenti azt, hogy kár volt az egészbe belekezdened.